PÁLYÁZATOK

FSZK 11222/133./3.2.1.

A fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai programjainak támogatása

 

Időtartama: 2012.10.01. –  2013.03.31.

 

 

A Fogyatékos  Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft, az Emberi Erőforrások Minisztériumával létrejött együttműködési megállapodás keretében pályázatot írt ki „Fogyatékos személyek helyi, regionális és országos szervezeteinek működési és szakmai programjainak támogatása 2012” címmel, melyre sikeres pályázatot nyújtott be az egyesület.

 

Pályázatunk célja az esélyegyenlőség biztosítása érdekében a fogyatékos fiatalok önállóságának növelése önérvényesítő, támogatott döntéshozatal képzések biztosításával. Napjainkban küzdelem folyik a nagylétszámú intézmények lebontása érdekében, ennek egyik feltétele hogy az ott élő  fogyatékos fiatalok képesek legyenek lakóotthonokban minél önállóbban élni. Fő cél a társadalom figyelmének a felhívása, a befogadásukra, segítség nyújtásra.

 

A pályázaton belül konferenciát tartunk, és képzéseket folytatunk 45 fiatal részére, és létrehozunk 3 önérvényesítő csoportot, melynek fenntartása a projekt zárása után is évekig folytatódhat.

 

A program forrását a 34853/2012-FOGY számú EMMI Együttműködési megállapodás biztosítja.

A program honlapja:www.fszk.hu

 

„Fogyatékossággal élő személyek számára bentlakásos vagy lakóotthoni ellátást nyújtó nem állami, nem egyházi szervezetek egyszeri kiegészítő támogatása”

KÓDSZÁM: CH2015/14

 

A 2500/4/2015. számú szerződés alapján, a programot az EMMI és FSZK között létrejött megállapodás biztosítja.

A program honlapja: www.fszk.hu