Családi nap

20211022 155738

A Nonprofit Közösségi Szolgáltató Ház udvarán rendeztük a Családi Napot.
Előző nap megvásároltuk a sütögetéshez szükséges alapanyagokat. 
A gyerekek már délután gyülekeztek, a szülők pedig folyamatosan kapcsolódtak be a programba, amikor jöttek haza a munkából. Volt több munkanélküli szülő, aki már kezdetektől részt vett az előkészületekben.
Sipos Sándor volt a tűzmester, aki nagyon precízen és körültekintően oldotta meg ezt a feladatot. Több gyerek is nyársat vett a kezébe, és aktívan bekapcsolódott a sütögetésbe.
Több szülő hozott süteményt, egy nevelőanya pedig tortát sütött.
Közben bőven volt lehetőség a problémák megbeszélésére, a szülőkkel közös nevelési elvek kialakítására.
Meghívtuk városunk polgármesterét, Hosszú József urat, aki elfogadta meghívásunkat, és örömmel vett részt a programon. Csoportkép is készült vele, a gyerekek nagy örömére. Távozása előtt egy örömteli bejelentést tett: Amint a vírushelyzet engedi, elviszi tanodásainkat egy buszos kirándulásra Vásárosnaményba, ahol egy kalandpark is várja majd őket. 
Örültünk, hogy ez a családi nap alkalmat adott arra, hogy az új polgármester is megismerje a tanodásokat, a mentorokat és az itt folyó munkát.
 

Képaléria az ESEMÉNYEK menüpont alatt