„ A karácsony nem a csillogásról szól, hanem arról a fényről, amelyet egymás szívében gyújtunk meg: a figyelem, a törődés és az együtt töltött pillanatok melegségéről.”
A Tarnai Tanoda 2025 december 16-án tartotta ez évi utolsó Családi Napját a Nonprofit Közösségi Ház dísztermében. Megjelent a fenntartó Új ÉFOÉSZ Tarnai Ottó Egyesület elnöke Tarnai Ottóné és a római egyház plébánosa Juhász Imre.
A drámacsoport Maurice Maeterlinck A kék madár című meséjével bensőséges karácsonyi hangulatot varázsolt, míg néptáncosaink vidámságot, derűt gyújtottak a szívekben.
Nagy Gabriella, Nagy Istvánné, Mártáné Rita és Mikóné Ildikó szülőknek köszöntük meg önzetlen munkáját, segítségét.
A kerékpár közlekedési verseny győztesei ez alkalommal vették át érmeiket.
Első helyezett lett Megyesi Mátyás, második Kiss Kevin, a harmadik pedig Lukács Márk. Mindhárman érmet kaptak jutalmul, amit szintén most adtunk át.
A műsor után szeretetvendégségre invitáltuk a jelen lévőket.